• Google+
    Google+
  • Facebook
    Facebook
  • Twitter
    Twitter
  • E-Mail
    E-mail

Twitter + Google Maps = Streamd.in

Még valamikor 2010-ben találtam rá egy érdekes kezdeményezésre, ami a Twitter posztokat jelenítette meg Google térképen. A Streamd.in akkor egy webes felület volt, ami kicsit lassú volt, inkább csak bemutatta a vizualizáció működését. Azóta sok idő telt el, és minap szembe jött velem egy twitt, amiből kiderült, hogy immár mobil alkalmazás formájában is elérhető a Streamd.in. Eszembe jutott a webes felület, és gondoltam, letesztelem, hogy néz ki mindez mobil formában.

Folytatás »

Instagram – kicsit édesebb a szőlő

Megérkezett hát a régóta várt Instagram. Sokan fellélegeztek, hogy egy újabb fal dőlt le az iOS és az Android felhasználók között, örömünk mégsem lehet teljes, hiszen az Instagram Androidos változata – ami a fejlesztők előzetes beharangozója szerint bizonyos tekintetben jobb is mint az iOS változat -, mégsem nem tündököl annyira. Persze mondhatjuk, hogy ez is több, mint a semmi, mégis ha azt vesszük, hogy mióta rebesgetik az Androidos verzió fejlesztését, talán joggal számíthattunk jobbra, mint amit tegnap délután kézbe kaphattunk.

Folytatás »

Találkozzunk harmadszor is – 3. Android Meetup

Új év, új tervek, és ha még nem döntöttél a szerdai programodról, akkor ne gondolkodj tovább, hiszen egy rövid kihagyás után újra itt az Android Meetup, ami immáron harmadik alkalommal nyújt betekintést kedvenc platformunk világába. Ezúttal a Colabs épületében gyűlünk össze, hogy meghallgassunk néhány színvonalas előadást a témában, és beszélgessünk, vagy épp tapasztalatokat osszunk meg egymással.

 

Folytatás »

Pozitív hozzáállás – Google+

A napokban útjára indult a Google legújabb kísérlete, hogy beszálljon, és nem mellesleg sikereket érjen el a közösségi hálózatok világába. A Google+ már elért annyit, hogy máris a figyelem középpontjában van, hiszen a “zárt” béta verzió erényeivel és hiányosságaival van tele az internet minden zuga. A Google az Androidnak köszönhetően egyszerre jelentette meg a szolgáltatás mobil alkalmazását is, hiszen a webes és a mobilos változat szerves egészet alkot, hogy mindenhol elérhető legyen a Google+. Ezt a mobil alkalmazást fogjuk bemutatni egy picit, bár hála a Google fejlesztőinek, az alkalmazás nagyon jól sikerült, és szinte magától értetődő a kezelése.

Folytatás »

Azonnali képmegosztás – Picplz

A képek megosztása nagyjából egyidős az internettel. Kezdetben volt a Flickr, a Picasa és a hasonló oldalak, amik a komolyabb fotós munkák megosztására készültek. Ezek az oldalak mára nagyra nőttek, de a közösségi oldalak és főleg a mobil eszközök megjelenése és elterjedése magával hozta az igényt a képek azonnali megosztására. A Facebook és a Twitter kliensek mind rendelkeznek olyan funkcióval, amelyek segítségével az alkalmazáson belül meg tudjuk hívni a telefon kameráját, és az elkészített képet megosztani az ismerőseinkkel. Mostanában sorra jelennek meg olyan alkalmazások is, amik kifejezetten a képek azonnali megosztására készültek. Ezekkel általában az éppen elkészített, vagy a korábban készült képeket különböző effektekkel láthatjuk el, és egyszerre akár több közösségi oldalra továbbíthatjuk. Az iPhone felhasználók között a legnépszerűbb ilyen alkalmazás az Instagram. Ennek jelenleg még nincs Androidos változata, viszont van helyette más, ami hasonló lehetőségeket ad az Android felhasználók kezébe.

Folytatás »

Nagyot nézünk – és mindenki tud róla

A közösségi szolgáltatások új kategóriája indult el, amikor a Twitter rövid, tömör helyzetjelentéseit összeházasították a mobil eszközök helyzetmeghatározó képességével. Erre a párosításra épülnek a mai helyzetmegosztó szolgáltatások, a Gowalla, a Foursqaure, a Birghtkite, vagy akár a Facebook Places. Ugyanezt az ötletet tovább gondolva nyernek teret manapság azok a szolgáltatások, amiknek a segítségével nem a helyzetünkről adhatunk jelentést, hanem arról, hogy épp mivel foglalkozunk. Az ilyen szolgáltatásokon keresztül leggyakrabban a filmeket, és tévéműsorokat oszthatjuk meg az ismerőseinkkel, de vannak, amik még több lehetőséget kínálnak. Nézzünk hát körül a kulturális bejelentkező-szolgáltatások között.

Folytatás »

Alkalmazások ajánlásra – AppsFire

Egyre több olyan alkalmazás jelenik meg a Marketen, ami a felhasználók közötti kapcsolatokra épít, és ily módon próbál meg segíteni a Marketet elárasztó, immáron több, mint 100 ezer alkalmazás között megtalálnunk a nekünk valókat. Korábban már volt szó az Appoke nevű alkalmazásról, és nemrég az AppBrain is elindult ebbe az irányba. Néhány napja jelent meg egy újabb alkalmazás, ami a felhasználók ajánlásai, és felhasználási szokásai alapján segít eligazodni az alkalmazások között. Az AppsFire ráadásul egy igen kellemes kinézetű, és funkciógazdag darabbal jelentkezett az Android Marketen.

Folytatás »

Alternatív market közösségi alapokon – Appoke

A hivatalos Android Market mellett egyre több alternatíva tűnik fel, és bár még nem támadt igazi “riválisa” a hivatalos változatnak, reményeink szerint egyszer ez is meglesz – vagy a Google észbe kap, és megpróbál végre összerakni egy komoly piacteret az alkalmazásoknak. Addig várhatunk például az Amazon.com verziójára, vagy próbálkozhatunk egyéb Marketen kívüli beszerzéssel, ami egyelőre szintén gyerekcipőben jár. Az Android alkalmazásokat közösségi alapokon közelíti meg az Appoke, amely nemrég tette publikussá béta verzióját mind a weben, mind Android alkalmazás formájában.

Folytatás »

Közösségi funkciók az AppBrain-en

Az AppBrain.com eddig is csupa hasznos dolgot hozott az Androidosok számára, és mostanra az első számú alternatívaként tartják számon a hivatalos Android Market mellett. Kétségtelen, hogy a webes felület, és a mobil alkalmazás kombinációja sokkal kényelmesebbé teszi az alkalmazások keresését, és telepítését. Korábban már volt szó a weboldalról elérhető telepítési funkciókról, illetve arról, hogy az alkalmazások megfelelő linkelésével bárhonnan elérhetővé vált a telepítés. Az AppBrain App Market alkalmazás legutóbbi frissítésével nem csak a kezelőfelületet tették szebbé, hanem közösségi funkciókat is beépítettek.

Folytatás »

Kulturális megosztás – GetGlue for Android

Manapság a check-in kifejezésről leginkább a rendkívül gyors növekedés stádiumában lévő helyzetmegosztó szolgáltatások jutnak eszünkbe, amiknek segítségével megoszthatjuk ismerőseinkkel a földrajzi pozíciónkat, vagy hogy épp milyen helyet látogatunk, legyen az vendéglátóhely, látványosság, vagy akár egy park. A GetGlue ezt a gondolatot viszi tovább a kulturális életünk területére. Itt a bejelentkezés annyit jelent, hogy megosztjuk, mit olvasunk, mit nézünk a tévében, vagy a moziban, vagy akár azt, hogy épp milyen bort iszogatunk.

Folytatás »