• Google+
    Google+
  • Facebook
    Facebook
  • Twitter
    Twitter
  • E-Mail
    E-mail

Swype reneszánsz

Eredetileg egy rövid gondolatként indult ez az írás, de aztán úgy godoltam, hogy akár hosszabbra is nyúlhat, ezért lett cikk belőle. A Swype-ról lesz szó, ami már régóta jelen van Androidon, mint alternatív szövegbeviteli alkalmazás. Majdnem két éve volt, hogy megemlítettem egy írásban itt az oldalon, és bár érdekes színfolt volt az akkori virtuális billentyűzetek között, mégsem maradt meg az első helyen, és csak rövid ideig tanyázott a telefonomon. Most azonban újra hódít, és nem is akármilyen sikerrel.

A Swype alapkoncepciója az volt, hogy a beírni kívánt szavakat nem betűnként pötyögjük be, hanem az első betűtől kezdve egy folyamatos vonallal összekötjük a szó betűit, és a Swype “kitalálja”, hogy mit is szerettünk volna beírni. Ez nagyon jól ment neki, nem kellett túl precíznek lenni, mégis viszonylag pontosan találta meg a szavakat. A legkomolyabb hátránya akkoriban az volt, hogy nem tudott magyarul. Azóta ez természetesen változott, de én közben eltérültem, és némi keresgélés után kikötöttem a SwiftKey-nél, ami véleményem szerint jelenleg is a legjobb, ami a szövegírást illeti.

Pár napja azonban újra felbukkant a Swype neve a Google+ lapjain, és mint kiderült, komoly újítást tartalmaz, amit mindenképpen érdemes kipróbálni. Okostelefonjaink egyik legizgalmasabb funkciója, hogy az elmondott szöveget írássá alakítja, így könnyítve meg a szövegbevitelt. Ennek persze újfent az előbb említett korlátja van, hogy ha az eszközünk nem tud magyarul, akkor jócskán korlátozottak a lehetőségeink. Ezt hidalja át a Swype új bétaverziója, amiben a Dragon nevű szövegfelismerő motor dolgozik, és többek között magyarul is tud.

Aki most arra gondol, hogy egy szavas, betanítható parancsokról van szó, az bizony téved. A Swype hosszabb mondatokat is meglepő pontossággal alakít írássá, és ha központozásról van szó, akkor sem akad meg, igaz, nem a hangsúly változását ismeri fel, hanem egyszerűen ki kell mondanunk az írásjelek nevét. Ezt viszont korrekt módon visszaadja írásban, és ha elég tisztán ejtjük a szavakat, akkor szinte hibátlanul kapjuk vissza a kimondott szöveget.

Mivel még béta változatról van szó, azért tapasztalhatók furcsaságok, de összességében nagyon komoly eszköz kerül a kezünkbe a Swype által. Érdekes módon például a számnevekkel furcsán bánik; eddig nem sikerült rájönnöm, milyen logika szerint lesz a kimondott számból betűvel, vagy számjegyekkel leírt szám.

A Swype mellé kapunk egy opcionálisan, a beállításokból telepíthető Dragon Go! nevű kereső widgetet, ami a kimondott szavak alapján felismert szövegre keres különböző weboldalakon, illetve a telefonunkra telepített alkalmazások segítségével. Sajnos azonban ez a hasznos kiegészítő pont nem tud az angolon kívül más nyelven.

Dragon Go!

A Swype “hagyományos” használata továbbra sem éri el a SwiftKey hatékonyságát bár tanítható, és figyelemre méltó teljesítmény-növekedés tapasztalható a korábbi verziókhoz képest. Nem csak a “rajzolt” betűkből összeálló szót, hanem a SwiftKey-hez hasonlóan gyakori szóhasználatunk alapján a következő szót is “megtippeli” elég jó hatásfokkal. A legfrissebb béta verziót csak a Swype weboldaláról, egy gyors regisztrációt követően tudjuk beszerezni, de mindenképpen érdemes próbát tenni vele, nagyon könnyen azon kapjuk magunkat, hogy kedélyesen beszélünk a telefonunkhoz.

  • Share