• Google+
    Google+
  • Facebook
    Facebook
  • Twitter
    Twitter
  • E-Mail
    E-mail

Kedvenc oldalaink magazin formában – Google Currents

Tavaly decemberben indította útjára a Google a Currents nevű alkalmazást egyaránt Android és iOS platformokon. A Currents célja az volt, hogy az interneten olvasott oldalainkat egy helyen, fogyasztható formában találhassuk meg. Ha erre sokaknak a Reader ugrik be, az nem véletlen, ugyanis van némi átfedés. Miután a Google a Reader-t sikeresen kasztrálta, megfosztva az egyik leghasznosabb funkciójától, vagyis az olvasott cikkek megosztásának lehetőségétől, sokan otthagyták az addig népszerű hírolvasót. Ezt az űrt próbálta a Google betömni a Currents segítségével, először Amerikában, majd a mai naptól a világ többi részén elérhetővé téve azt.

A Currents már úgy néz ki, mint egy igényes hírolvasó. Automatikusan alkalmazkodik a használt készülék kijelzőjéhez, méretben és irányban egyaránt. Alapvetően lapozgatásra találták ki, szinte minden funkcióját tudjuk ezzel a mozdulattal irányítani. Ahogy a hasonló alkalmazásoknál is, itt is kapunk néhány alapértelmezett feed-et, amit persze egyből lecserélhetünk. A választék már elég tetemes, és a nemzetközi debütálással remélhetőleg még tovább nő.

Library főoldal Álló formátum

A tartalmat két részre osztották; a Library a saját válogatásunkat tartalmazza, míg a Trending részben csak kategóriák közül válogathatunk, és ezekben a legújabb, és legfelkapottabb témákból kapunk összeállítást. A minket érdeklő tartalom kiválogatása után kezdődhet is a lapozgatás. Az összeállított listán kívül a Google Reader feed-jeinket is megtalálhatjuk, és válogathatunk közülük, feltéve persze, hogy a megfelelő Google fiók adataival léptünk be a Currents-be.

Válogathatunk a témák között Tartalomjegyzék

Az új verzióval nem csak a nemzetközi porondra lépés jár, hanem újabb funkciókat is kapott az alkalmazás. Így például a háttér-szinkronizációt, aminek segítségével mindig a legfrissebb híreket olvashatjuk. Ezen kívül a Google Translate-et is integrálták a hírolvasóba, így ha az eredetin kívül más nyelven szeretnénk olvasni az írásokat, akkor ezt megteszi nekünk a Currents. Egyrészt megadhatunk alapértelmezett nyelvet, és ha az adott tartalom elérhető ezen, akkor eleve azt látjuk. Másrészt pedig a cikk olvasása közben a kis földgömb ikonra nyomva indíthatjuk a fordítást. Ez utóbbi eltart egy darabig (akár 1-2 percig is), de hát ismerjük a Translate képességeit…ne legyenek illúzióink.

Könnyen olvasható A fordítás legalábbis kifogásolható

A kiválasztott írások könnyen olvasható formában jelennek meg, de a beállítások között megadhatjuk a betűméretet is, így a kisebb kijelzőn is olvashatóvá válik a tartalom. Mindent egybevetve a Currents a Google megszokott, letisztult kezelőfelületét hozza, gyors, könnyen kezelhető funkciókkal, és ahogy egyre több válaszható tartalom kap rajta helyet, úgy lesz egyre hasznosabb, és akár mindennapos használatú eszköz mobil készülékeinken.

Név: Google Currents
Honlap: http://www.google.com/producer/currents
Ár: Ingyenes
Értékelés: 3,9
  • Share