• Google+
    Google+
  • Facebook
    Facebook
  • Twitter
    Twitter
  • E-Mail
    E-mail

Jelen és jövő – heti apró

Az eheti apróban nem csak kifejezetten eheti történések kaptak helyet, de remélhetőleg legalább annyira érdekes infók következnek, mint a korábbi hetekben. A cím azért lett “jelen és jövő”, mert két olyan hír is helyet kapott az összeállításban, ami nem kifejezetten mostani téma, hanem inkább az elkövetkezőket boncolgatja. Egyrészt a virtuális bányászoknak jelenthet jó hírt, hogy a Minecraft hamarosan mobil verzióval jelentkezik, másrészt az nVIDIA álal elképzelt jövőkép hasznáról, vagy haszontalanságáról is szó lesz. Ezen kívül természetesen a jelenben is maradunk, és hírt adunk a Widgetlocker legutóbbi frissítéséről, egy remekül sikerült játék érkezéséről, illetve egy kicsi, de hasznos alkalmazást is bemutatunk.

Doodle Scheduling

A Doodle egy egyszerű, de mégis remek online eszköz találkozók, megbeszélések, vagy partik szervezéséhez, legalábbis ami az időpontok összeegyeztetését illeti. A webooldalon fel lehet ajánlani időpontokat, majd a kapott link megosztásával lehet bevonni a meghívottakat a szavazásba, és végül a legtöbb szavazatot kapott időpont lesz a nyerő. Ezt akár regisztráció nélkül is megtehetjük, de ha egy gyors – és ingyenes – regisztrációt elvégzünk, akkor nyomon tudjuk követni az általunk indított szavazásokat, vagy azokat, amikben részt veszünk.

A mobil weboldal felajánlja a váltást Minden alapvető funckió

A Doodle nemrég Androidos alkalmazás formájában is megjelent, és bár nem túl látványos, a célra mégis tökéletesen megfelel. Egyébként ha a telefonunkon olyan linket nyitunk meg, ami a Doodle oldalára mutat, akkor egy olyan oldalra jutunk, amely rákérdez, hogy a webes felületet szeretnénk elérni, vagy az alkalmazást használni. Ez utóbbit választva automatikusan az alkalmazás nyílik meg, és ott intézhetjük a szavazást – természetesen mindezt akkor, ha már telepítettük, de ha még nem akkor ez a lehetőség is szerepel az előbb említett köztes oldalon.

Widgetlocker 2.0

A Widgetlocker nevű alkalmazásról korábban már volt egy írás, és továbbra is úgy gondolom, hogy az egyik leghasznosabb Android alkalmazás. Segítségével a lockscreen-t, vagyis a kijelzőzár képét szabhatjuk testre. A szokásos feloldó csúszkák mellett alkalmazás-ikonokat és widgeteket is elhelyezhetünk ezen a lapon, így a telefonzár feloldása nélkül érhetünk el alkalmazásokat, vagy eszközöket a telefonon, ami jelentősen gyorsíthat a használaton.

A Widgetlocker a héten őj verzióval jelentkezett, amiben komoly változtatásokat találunk az eddigihez képest. Egyrészt az eddigi funkciók elérése, és használata egy kellemesebb, látványosabb felületen történik, másrészt mostantól a lockscreen-t egyedi témával láthatjuk el. Eddig is lehetett különböző csúszkák közül választani, de mostantól egyedieket tervezhetünk, és tölthetünk fel a telefonra. Az egyedi témákat már elkezdte gyártani az XDA fórum lelkes csapata, így ott találtok újakat, illetve a Widgetlocker honlapján van több leírás is (angolul), ami segítséget nyújt a témák elkészítéséhez.

AirAttack HD Lite

Gyakran éri az a kritika az Androidos játékokat, hogy nem érik el az iOS játékok szintjét külcsín tekintetében. Ez egyrészt már idejétmúlt érv, hiszen sorban jelennek meg azok a játékok, amik simán megállják a helyüket ezen a téren, másrészt az iOS-átiratok is vannak olyan jók, mint az eredetiek. Az AirAttack HD egy újabb nagyszerű példa erre, hiszen az Android Marketen nemrég megjelent játék már létzik iOS-en, de az Androidos változat is hibátlanra sikerült.

Az ingyenesen letölthető játék teljes nevében ugyan ott van a Lite kifejezés, ami arra utal, hogy fizetős változata is van, de egyelőre nem ez a helyzet. Androidon egyelőre csak a Lite változat elérhető, bár később valóban lesz fizetős verziója is. A játék maga egyébként a klasszikus shoot’em up kategória képviselője. Repülőgépünkkel haladva kell a szembejövő ellent leküzdenünk, egyre komolyabb fegyvereket beszerezni és minden pálya végén a megküzdeni “főellenséggel”. A játék kivitelezése különösen jól sikerült, szépen megrajzolt, 3D-s környezet és az élethűbb mozgásokért remek fizikai motor felel. Érdemes figyelni, hogy a játék készítői mennyire figyeltek a részletekre, ahogy például egy lelőtt gép letarolja az épületeket.

Három nehézségi szinten kétféle repülővel harcolhatunk, amiket négyféle irányítási móddal tudunk vezérelni. Érdemes ezeket a módokat végigpróbálni, hogy megtaláljuk a nekünk legmegfelelőbbet. Az AirAttack játékélményéhez a hangulatos zene is hozzájárul, így csak ajánlani tudom a kategória szerelmeseinek.

Minecraft

A Kotaku nevű játékokkal foglalkozó oldalon jelent meg a hír még a hét elején, hogy a béta állapotában is rendkívüli népszerűségnek örvendő Minecraft hamarosan megjelenik a nagyobb mobil platformokra is, név szerint Androidra és iOS-re. A játékot fejlesztő Mojang üzletfejlesztési vezetője, Danial Kaplan elmondta, hogy eredetileg külső fejlesztő céget szerettek volna megbízni a játék mobil verziójának elkészítésével, de aztán a végén mégis úgy alakult, hogy “házon belül” készítik el azokat.

Bár a Minecraft mobil változatának megjelenése még nem ismeretes, mégis az az érdekes helyzet állhat elő, hogy egy játéknak előbb készül el a mobil változata, mint hogy maga a játék kilépne a béta fázisból. A “nagygépes” verzió ugyanis jelenleg is béta állapotban van, és egyelőre nincs is arra utaló jel, hogy ez változna.

THD

Bár az nVIDIA Tegra 2 processzorokkal ellátott eszközök még éppen csak kezdenek felbukkanni a boltok polcain, máris érdemes egy újabb rövidítést megjegyezni, ami hamarosan egyre gyakrabban fog elénk kerülni az Androidos alkalmazások végén. Nemrég jelentette be az nVIDIA, hogy a Tegra processzorra optimalizált alkalmazásokhoz külön alkalmazást készít az Android Marketre, gondolva ezzel az akkor még jövő időben létező eszközökre. Most, hogy ezeknek az eszközöknek az első hulláma épp meghódítja a világot, máris felbukkantak a THD végződéssel ellátott játékok. A THD rövidítésben a T a Tegra chipjeire utal, vagyis ezek az alkalmazások kifejezetten az nVIDIA új processzoraira optimalizált változatok.

Ez a megkülönböztetés egyelőre 3 játék neve mellett tűnt fel. A Fruit Ninja, a Backbreaker nevű amerikai foci játék, illetve a Samurai II: Vengeance készült el ilyen formában, és vásárolható meg az Android Marketen. Mivel azonban a Tegra II egyelőre csak a csütörtökön polcokra került Motorola XOOM, és a Notion Ink Adam készülékekben elérhető, ezért ez a minőség egyelőre elég korlátozott felhasználói kör kiváltsága lehet.

Azon mindenesetre érdemes elgondolkodni, hogy ezek a játékok az nVIDIA chipjeire optimalizálva futnak jól, vagy általában a többmagos processzorokon. Utóbbi eset lenne az optimális, de félő, hogy az előbbi a valóság. Ebben az esetben viszont felmerül a kérdés, hogy a később megjelenő OMAP4 processzorral szerelt eszközök tulajdonosai kimaradnak-e a THD áldásából. Már így is visszhangot keltett a Dungeon Defenders játék kiegészítése, amiben “Tegra-exclusive” tartalmakat találunk, vagyis olyan küldetéseket, ellenfeleket és fegyvereket, amik csak a Tegra chippel szerelt eszközökön jelennek meg. Ha az nVIDIA ilyen módon próbálná magához csábítani a felhasználókat, akkor az Android egyébként is fő problémájaként számon tartott fragmentáció egy újabb fejezete elé nézünk.

  • Share