Mivel tegnap a nem túl távoli, ám annál hidegebb, és csapadékosabb Bécs utcáit róttam, sikeresen lemaradtam az Android Market legutóbbi frissítéséről. Az elmúlt nem túl hosszú időszakban sorra jelentek meg a hírek arról az egyébként üdvözlendő tényről, miszerint a Google komolyan gondolja, hogy kezdeni kell valamit az Android Markettel. Az utóbbi hetekben újabb és újabb apró részletek kerültek napvilágra, de most egy látványos változásról adhatunk hírt. Persze a kirándulás is jó volt, de most akkor ugorjunk fejest a tesztelésbe, és nézzük, mit is főztek ki az Android boszorkánykonyhájában.
Az Android Market ezen a frissítése leginkább a külsőről szól, tehát a régóta várt megújulás immár szemmel látható, és véleményem szerint első ránézésre igencsak tetszetős új ruhát adtak a Marketre. A kezdőlapon egyből feltűnik a dizájnos droid-zöld fejrész, ahol az eddigi gombok helyett egy lapozható ajánlót látunk, bal oldalon felül az aktuális pozíciónkat a Marketen belül, jobb felül pedig a kereső funkció “gombját”. Az ajánló alatt három választási lehetőség van, ahol a két fő kategórián (alkalmazások és játékok) kívül a már telepített alkalmazások ikonja látható.
A fejrész alatt a már szokásos alkalmazás-lista látható. A nyitó oldalon az ajánlott alkalmazásokat találjuk, de a fenti gombokkal a kategóriák között böngészhetünk. Az alkalmazásokat, vagy a játékokat választva előbb a további alkategóriák közül kell választanunk, és ezután találjuk meg az adott kategóriákba tartozó alkalmazásokat. Az egyes alkalmazások részletező oldalát is átdolgozták. Ami a legszembetűnőbb, hogy eltűntek a gombok, és a fülek, helyettük egy összefüggő oldalon találunk meg minden információt a leírástól a screenshot-okon keresztül a hasonló alkalmazások listájáig.
A fejrész itt is megmaradt, és az alkalmazás letöltéséhez is itt találjuk a kezelőgombokat, tehát a letöltés indítását, és az engedélyek jóváhagyása gombot. A fejrészen a kategóriák listájánál két lehetőségünk van a szűrésre, mégpedig a legújabb, és a legnépszerűbb ingyenes alkalmazások közül választhatunk. Ez a két lehetőség a fizetős alkalmazások magyarországi megjelenésével nyilván eggyel bővül majd, mivel itt lesz egy lehetőség a legnépszerűbb fizetős alkalmazások szűrésére is.
A külső változásokon túl a Market használata is változott. A két legfontosabb, hogy a feltölthető alkalmazásméret 50 MB-ra nőtt, ezzel teret nyitva a még komolyabb alkalmazásoknak, illetve ami minket egyelőre kevésbé érint, hogy a fizetős alkalmazások “visszaváltására” mindössze 15 perc áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy ha megvásárolunk egy alkalmazást a Marketről, és mégsem tetszik, vagy bármi okból nem szeretnénk azt használni, akkor 15 perc áll rendelkezésünkre, hogy eltávolítsuk a telefonunkról, és ezen az időn belül az alkalmazás árát automatikusan visszakapjuk. Ez az időkorlát meglehetősen rövid, hiszen 15 perc alatt elég nehéz meggyőződni arról, hogy egy alkalmazás beválik-e, vagy sem.
Összességében úgy gondolom, a kezelőfelület egyszerűsítése nagyon jól sikerült, és ezek a változások kifejezetten jót tesznek majd a Market használhatóságának. A frissítés a Google szerint az elkövetkező hetekben érkezik az 1.6-os, vagy annál magasabb verziószámú Androidot futtató készülékekre, ami a jelenlegi statisztikák szerint a telefonok mintegy 94%-át jelenti. Aki esetleg nem szeretné megvárni az automatikus frissítést, az letöltheti a telepítőt innen. A kipróbálás előtt érdemes tudni, hogy a root-olt telefonok egy részén nem biztos, hogy megfelelően működik majd. Aki hibát tapasztal, az körülnézhet az Androidos fórumokon, vagy kivárhatja az automatikus frissítést, hiszen az sincs már messze.
Még senki nem szólt hozzá. - Legyél te az első!
-
A bejegyzés hozzászólásainak RSS csatornája - TrackBack URL





(2 szavazat, átlag: 4.00 / 5)






