• Google+
    Google+
  • Facebook
    Facebook
  • Twitter
    Twitter
  • E-Mail
    E-mail

Platformok között – heti apró

Ez a hét is sok érdekességet hozott az Android platformra és a felhasználók számára egyaránt. Eheti válogatásunkban körüljárjuk a gép és a telefon kapcsolatát a MyPhone Explorer és az AppBrain újításaival, helyzetjelentést adunk az Angry Birds érkezésével kapcsolatban, hírt adunk egy magyar fejlesztésű alkalmazásról, ami a budapesti tömegközlekedéshez nyújt segítséget, és szó esik az Adobe Air érkezéséről is, ami újabb lendületet adhat az alkalmazásfejlesztőknek.

A múlt heti Android Market bővítési köréből kimaradtunk, és egyelőre csak a remény él, hogy a következő körben talán már Magyarországon is lesz lehetőségünk alkalmazásokat vásárolni, illetve értékesíteni a Marketen. Addig is maradnak a kerülőutak, illetve a legvégső utáni esetben az illegalitás.

A Google, a PayPal és az eBay híresztelések szerinti együttműködése talán gyorsít a folyamaton, de a vásárlást mindenképpen könnyebbé teheti majd. Addig is a Google annyit finomított a rendszeren, hogy a fizetős alkalmazások árai immár az adott ország pénznemében jelennek meg. Az árak előtt egy ~ jelzi, hogy azok becsült értékek.

Anno a régi SonyEricsson telefonjaimhoz jó szolgálatot tett a MyPhone Explorer nevű program, aminek a segítségével a telefont valamilyen módon a számítógépre kapcsolva láthattuk annak tartalmát. Hívások, sms-ek, naptárbejegyzések, illetve a telefonon tárolt file-ok mind látszottak a számítógépen, és ezen kívül még egyéb kényelmi funkciók is rendelkezésre álltak, mint a számítógépről indítható hívások, vagy sms-ek, valamint szinkronizálás.

A MyPhone Explorer egy ideje már az Androidos készülékeket is kezeli, és bár a tesztelés alatt találkoztam bőven hibákkal, de van pár olyan funkció, ami miatt érdemes egy próbát tenni vele. Így például képernyőmentést végezhetünk a telefonról, amihez eddig az Android SDK-ra volt szükség (vagy a telefon root-olásásra).

vissza a múltba

A használathoz szükségünk lesz a programra, amit a számítógépünkre kell telepíteni, illetve egy kliensre, amit a telefonra telepíthetünk. A kapcsolathoz USB kábelre, vagy WiFi hálózatra van szükség. A kapcsolódás után letölthetjük a telefonról az sms-eket, a telefonkönyvet, illetve megnézhetjük a telefon aktuális állapotát, ide értve az akkumulátor állapotát, a jelerősséget, vagy akár a CPU pillanatnyi terheltségét. Ha egy kicsit még csiszolnak a program működésén, akkor kifejezetten hasznos alkalmazás lehet a MyPhone Explorer.

Szerdán kaptam el egy twitet, amiből kiderül, hogy az Angry Birds erre a hétre tervezett teljes változatának kiadása a jövő hétre tolódik. Ezzel az Angry Birds függők nyertek még egy hetet, hogy éljék az életüket, mert aztán nem lesz megállás. Ha az iPhone verzióval megegyezik majd az Androidos változat, akkor 120 pályán keresztül állhatunk bosszút a malacokon.

Ezen a héten jelent meg a Ponte.hu csapatának munkája nyomán a magyar fejlesztésű Smartcity Budapest Androidos változata is, ami komoly hiánypótlás az Androidos platformon. Az iPhone változat után így már az Androidos készülékeken is megtalálható a budapesti tömegközlekedőket segítő alkalmazás. A Smartcity több egyszerű menetrendnél, ugyanis nem csak a BKV és a MÁV offline is böngészhető menetrendjét tartalmazza, de útvonaltervezésre is használható.

Az aktuális földrajzi helyzetünket felhasználva tervezhetjük meg a tömegközlekedési útvonalak felhasználásával az utunkat, vagy tetszőlegesen kijelölt helyek közötti útvonalat is kérhetünk. A térképes megjelenítésnél bekapcsolhatjuk a kommenteket is, ahol a felhasználók oszthatják meg a tapasztalataikat, illetve ezen az úton elérhetik a fejlesztőket is, akik ezeket a visszajelzéseket is felhasználhatják az alkalmazás fejlesztése során.

Az Adobe Air segítségével webes alkalmazások készíthetők, és emelhetők ki a böngészőből, hogy aztán gyakorlatilag bármilyen platformon használhatók legyenek, ahol az Air futtatási környezet megtalálható. A mai naptól az Air elérhető Androidon is, és ingyenesen letölthető a Marketről. Ez természetesen csak a futtatási környezet, tehát csak a lehetőséget teremti meg, hogy az Air-hez írt webes alkalmazásokat Androidos telefonunkon futtathassuk. Példaként kipróbálhatjuk a Marketen található PhysTest nevű alkalmazást, amivel a grafikus motor fizikai tulajdonságait tesztelhetjük. Hozzá kell tenni, hogy a használatához 2.2-es Android szükséges. Az alábbi (angol nyelvű) videón Christian Cantrell mutat be egy egyszerű játékot, ami minden platformon ugyanaz, és azt is elmondja, hogy a játék kódja minden platformon teljesen megegyezik.

Szintén mai hír, hogy az AppBrain weboldala, és Androidos alkalmazása is frissült. Ezzel a frissítéssel tovább bővültek a számítógépről végezhető műveletek, ugyanis a telepítés mellett most már az alkalmazások eltávolítását is elvégezhetjük az asztali gépünk,m vagy épp a laptopunk előtt ülve. Ezen kívül egy kevésbé technikai, de azért kényelmi funkció is elindult, amivel az AppBrain weboldalról tudunk háttérképet választani, és egy kattintással beállítani azt a telefonunkra. Szintén új funkció a szöveg, vagy link telefonra küldése. Ha linket adunk meg, akkor az egyből a böngészőben nyílik meg, ha pedig szöveget, akkor a telefonon a vágólapra kerül, és egyből felhasználható. A weboldalon belépés után az új funkciókat a My Apps lapon találjuk meg.

  • Share