Zene, zene, zene « AndroidApps.hu

  • Google+
    Google+
  • Facebook
    Facebook
  • Twitter
    Twitter
  • E-Mail
    E-mail

Zene, zene, zene

Ha már egy okostelefon kerül a birtokunkba, úgy illendő, hogy kihasználjuk minden okosságát. Ezek közé tartozik a zenelejátszás is, és mivel szerényebb képességű telefonok segítségével is tudunk zenét hallgatni, elvárható, hogy simán menjen ugyanez Androidos készülékeken is. Nem sokat tévedünk, ha így gondoljuk…

A telefonon alapból megtalálható, nemes egyszerűséggel “music” névre hallgató zenelejátszó a nevéhez hasonlatosan nélkülöz mindenféle extrát. Albumok, előadók, címek, illetve listák szerint láthatjuk a telefonra feltöltött zenéket. Lejátszhatjuk sorrendben, vagy véletlenszerűen, ismételhetünk albumot, vagy egy számot. Az éppen lejátszott számot beállíthatjuk csengőhangnak, vagy akár törölhetjük is, ha annyira borzasztónak találjuk, amit hallunk. Létezik még a “Party shuffle” nevű lejátszási mód, ami szerény véleményem szerint nem nagyon tér el a “Shuffle all” funkciótól, vagyis az összes számot nekiáll lejátszani az általa jónak látott sorrendben. Ezzel nagyjából ki is merült az alap lejátszó “funkciógazdagsága”, ezért ha ennél többre vágyunk, nézzünk más lejátszó után.

Elsőként a nemrég megjelent doubleTwist lejátszót próbáltam ki. Itt már szebb a kezelőfelület, illetve a fenti alapfunkciókon felül lényegesen több lehetőségünk van, már csak abból a szempontból is, hogy a doubleTwist nem csak zenét játszik le, hanem videokat is, sőt még ennél tovább is megy. A számítógépünkön futó doubleTwist kliensen keresztül podcast-okat tölthetünk le, és szinkronizálhatunk a telefonra. A lejátszott számokat értékelhetjük is; csillagozhatunk kedvünkre.

Következő játékosunk a valaha Cubed névre hallgató alkalmazás, ami immáron csak “3” néven található meg a Marketen. Itt ismét csak a zenelejátszásé a terep, viszont a leglátványoabb kezelőfelülettel bír eddig említett lejátszók közül. Csak az albumok közötti keresgéléssel percekig lehet játszani, hiszen pl. a pörgethető kocka lapjain megjelenő borítók már közelítenek az Apple cover-flow élményéhez. Aki ez utóbbihoz hasonlót keres, az próbálja ki a “Morph flow” nevű nézetet, és majdnem ugyanazt kapja, mint az almás borító-lapozó, csak itt függőlegesen gördíthetők a borítóképek. A közösségi zenehallgatóknak lehet hasznos a last.fm scrobble funkció, amihez ugyan le kell tölteni a két támogatott alkalmazás egyikét, de mindkett ingyenes. A funkció használatához természetesen internetkapcsolat szükséges, tehát mobilnet használat közben óvatosan bánjunk vele.

Még egy lejátszót megemlítenék, amit kipróbáltam. A neve MixZing. Ez talán a legfunkciógazdagabb az eddig említettek között. Szintén tud videót is lejátszani, illetve itt megjelenik az eddigiek mellett a műfaj (Genre) szerinti listázás lehetősége is. Érdemes tehát az MP3-jaink között rendet tartani, és szorgosan használni az ID3 tag-eket, hiszen ezzel megkönnyítjük a zenék keresését a telefonon, illetve a lejátszók funkcióit is így használhatjuk ki legjobban. A rengeteg beállítási lehetőség közül csak néhányat említenék: zenéket tartalmazó mappák kiválasztása, borítók automatikus letöltése (beállítható, hogy csak akkor kezdjen borítókat letölteni, ha wifi-t használunk), Facebook- és last.fm integráció (Scrobble Droid-dal), Lock Screen Widget. Ez utóbbi funkció az ingyenes verzióban csak limitált ideig elérhető, amolyan bemutató feature. A fizetős verzióban már szériatartozék, mint ahogy a reklámmentesség is.

A lelkendezés mellett azért meg kell jegyeznem, hogy akadnak árnyoldalak is. Vannak olyan részek, amiknél az eddig próbált lejátszók sorra elvéreztek. Ilyen például a gapless tracks lejátszás, vagyis amikor két zeneszám között az eredeti albumon nincs szünet, mégis külön hangfájlról beszélünk. Eddig egyik lejátszó sem tudta úgy lejátszani az ilyen számokat, hogy ne hallatszódjon a váltás. Apróságnak tűnik, de a zenehallgatás élményén mindenképpen ront.

A másik a headset kezelése. Amikor először próbáltam az alap zenelejátszót, a telefon gyári headset-jével, semmi gond nem volt. A bonyodalmak ott kezdődnek, amikor újabb lejátszó kerül a telefonra (nálam a doubleTwist volt ez). Történt ugyanis, hogy hazafelé tartva zenét hallgattam a doubleTwist-tel, és közben betértem egy boltba. A headset-en van pause gomb (amivel egyben a bejövő hívásra lehet válaszolni), amit legott működésbe is hoztam, mire az aktuálisan lejátszott szám elhallgatott ugyan, de a korábban az alap zenelejátszóban játszott szám folytatódott onnan, ahol épp abbahagytam. Újabb klikk a headset gombján, és ugyanez lejátszódott visszafelé. Muszáj volt elővennem a telefont, hogy azon állítsam le a lejátszást. Nem jó.

Ugyanez a jelenség a Cubed lejátszóval és a MixZing-gel is. Igaz az alap Androidos lejátszón kívül mindegyikben van lehetőség a beállításokban, hogy használja-e a headset-et, vagy sem, de ennek a megfelelő beállítása mellett sincs rá garancia, hogy nem indul el olyasmi, amit nem szeretnénk. Tapasztalatom szerint az alap lejátszó hajlamos leginkább a mások életébe való beleugatásra.

Az itt említett lejátszókról egyenként készül részletes teszt is, ahol behatóbban foglalkozunk velük.

Most pedig rajtatok a sor. Kíváncsi vagyok, ki milyen lejátszót használ, illetve hogy milyen tapasztalataitok vannak a témában.

doubelTwist
doubleTwist Player az Android Marketen

3 (Cubed) Player
3 (Cubed) Player az Android Marketen

MixZing Player
MixZing Player az Android Marketen

  • Share